Óh, Tihannak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közűl: Egy, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényjén Jajgat és sír elpusztúlt reményjén Egy magános árva szív. Egy magános árva szív.
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, Vígadoznak a kies Fürednek Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok, És te, nimfa! amit én nem bírok, Verd ki zengő bérceden. Verd ki zengő bérceden.
Zordon erdők! durva bércek! szírtok! Harsogjátok jajjaim! Tik talán több érezéssel bírtok, Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek És magok közt csúfra emlegetnek Egy szegény boldogtalant. Egy szegény boldogtalant.
Akik régen jó barátim voltak, Még felkőltek ellenem, Üldözőim pártjához hajoltak: Óh, miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre Úgy rohannak rám, mint ellenségre, Bár hozzájok hív valék. Bár hozzájok hív valék.
Nincsen, aki lelkem vígasztalja, Oly barátim nincsenek; Vállat rándít, aki sorsom hallja, Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe: Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe Szívem bús panasszait. Szívem bús panasszait.
Rózsim, aki sorvadó ügyemnek Még egy élesztője volt, Rózsim is, jaj, gyászos életemnek Fájdalmára már megholt.
Már te nyugszol, drága lélek, Én pedig még elhagyatva élek Ennyi zaj, jaj, baj között. Ennyi zaj, jaj, baj között. -
Óh, van-é még egy erémi szállás, Régi barlang, szent fedél, Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást E setét hegyekbe lél?
Hol csak egy kő lenne párna, Hol sem ember, sem madár nem járna, Mely megháborítana. Mely megháborítana.
Abba tán a főldesúri jussal Ellenkezni nem fogok, Hogyha én egy megvetett virtussal Itt egy kőbe helyt fogok.
S e szigetnek egy szögébe, Mint egy Russzó Ermenonvillébe, Ember és polgár leszek. Ember és polgár leszek.
Itt tanúlom rejtek érdememmel Ébresztgetni lelkemet, A Természet majd az Értelemmel Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt egy Másvilágba, Egy nem esmért szent magányosságba Könnyezem le napjaim. Könnyezem le napjaim.
Itt halok meg: e setét erdőbe A szomszéd pór eltemet. Majd talám a boldogabb időbe Fellelik sírhelyemet;
S amely fának oldalába Áll egyűgyű sírhalmom magába, Szent lesz tisztelt hamvamért. Szent lesz tisztelt hamvamért.
Cookies on Poetry Cove