Nem egyéb közöttünk a rágó unalom,
Mint egy erőszakkal reánk vetett álom.
Mindenfelé tekint; szüntelenül forog,
Ásítoz, hánykódik s lassan csak úgy morog.
Mint a lomha gyermek, szemeit dörzsöli,
S orrábul a piszkot vinnyogva körmöli.
Mindenhez hozzákap; de álmos, s csak eldül,
Soha nem tudja, ha fekszik, jár-é vagy ül.