Nézzed a sok embert együtt, hogy ögyeleg S élete, halála közt miként kevereg. Egyik a méltóság árnyékába vakult, Másik a bujaság tengereibe fúlt.
Ez a dicsőséget közöttünk harcolva Fegyverrel keresi a vérben mászkálva; Egyik koldulással enyhíti éhségét, Más királyi székben nézi dicsőségét.
Lármát, csatát hallasz népes világunkban, Hol annyi különbség lett állapotunkban. Ez nyög, amaz nevet, részeg örömében S noha halál fija, vigad életében.
Hány szín alatt látjuk veszendő sorsunkat, Noha egy temetőn leljük halálunkat. A természet egyként csinálja életünk, Mellyet árnyékokkal megkülönböztetünk.
Ez nem ember, csak rab; amaz parancsolhat, Nem teremthet ugyan, hanem halált adhat. A földre borulván retteg egy királytul, Mert élet s halál jön ennek hatalmátul.
Nagy hivatalokra osztánk fel magunkat, Mellyel változtatjuk sokakban sorsunkat. Ez ennek, más másnak öltözik színébe; Gyűlölséget gerjeszt a ruha szívébe;
S így ő osztán annak ellenségévé lész, Ki magára, mint ő, nem ollyan ruhát vész. Így az emberi nem magában hasonlik S szűtt-font csudái közt harcolván kínlódik.
Mikor szabadságát kereste, rabbá lett, Maga hatalmával magára jármot vett. Sok törvényt talált már a nyughatatlanság, Mellyet kárhoztathat a józan okosság;
De emberi nemünk, sorsában bódulván, Nem tudta, mit csinál, fegyveri közt hullván. Ez halhatatlanná akart köztünk lenni, Másik a világnak törvényt akart tenni.
Césár felhág Róma királyi székébe, S mégis mint rab, úgy vész fényes életébe. Likurgus is régen a halandóságban Mennyországot akart csinálni Spártában;
De meg nem maradott feltalált törvénye, Leverte munkáját a nép szövevénye. Szélvészeink között minden elváltozik, Ami ma virágzott, holnap az elmúlik.
Ne szegezzük magunk a dúló százaknak, Mellyek törvényt szabnak minden vett módiknak. Ők rontnak, építnek cselekedetinkben, Új-új törvényt hozván vélekedésinkben.
Nevessük bajait némely társainknak, Kik rendet szabnának változásainknak, Kik a futó időt kötözni akarják, S hogy nem áll szavoknak, magokat is marják.
Hagyjuk el, hadd menjen a világ magába, Melynek változni kell szüntelen dolgába.
Cookies on Poetry Cove