Midőn mosolygó bölcsességedet Belém enyelgi szép epistolád, Melyet barátunk, Horvát érdemelt, Melyben Horáccal fested a mezőt
S annak szelíden bájoló nyugalmát, Vigabban érzek s boldogabb vagyok. Szebbnek találom puszta lakhelyem, Kertem virági szebben illatoznak,
Szebben nevetnek szőlőm fürtjei, És kazlaimnak árnya hívesebb. Igen, de minthogy minden verselők Homér atyánktól fogva ekkorig
Falut dicsértek, engedd meg nekem, Hogy én Budáról s Pestről énekeljek. Midőn Budának roppant bércfokáról Szédülve Pestnek tornyait tekintem
S a száz hajókat rengető Dunát, A nagy Dunának tündér kertjeit És a habokkal küzdő szép hidat, Melyen zsibongva egy világ tolong;
Midőn körültem minden él s örül, S újabb meg újabb érzelemre gyújt: Itt a tanult kéz nagy remekjei, Ott a dicső ész alkotásai
Az élet édes bájait mutatják, S mindazt előttem testesülve látom, Amit magamban csak képzelhetek: Kívánhat-é még többeket szemem?
Hát amidőn majd véled s Helmeczinkkel Virághoz együtt ballagunk karöltve, S a bölcs öregtől új lelket veszünk! Onnét tehozzád s nyájas asztalodhoz,
Hol a kinyílt szív s józan ész kinál, S vidám szabadság s tréfa a szakács; Ornnét Palinkhoz, Pécel dallosához És mindazokhoz, kik barátaink,
S velünk egyenlőn tudnak érzeni. Hol majd hazánknak ó s új dolgait, Majd a világnak főbb történeteit Száguldjuk által, és mustrára intjük
A föld királyit s büszke nagyjait; Vagy majd Kopernik égi útjain Vizsgáljuk e nagy Minden titkait, És a világok systemáit oldjuk;
Majd a morálnak mély törvényein Platónkkal újabb s szebb respublikákat Alkotva, Solont s a dicső Lykurgust Lehozzuk embert boldogítani.
Ha azt megúnjuk, mert mindent megún Az ember, s édes a változtatás, Szemünk legelhet Thespis bájvilágán S a táncolóknak szárnyas rendein,
Szívünk örömre olvadozva repdez A zengzeteknek szép koncertjein; S ha kell, közel van kert, szőlő, liget, Horáccal untig ott kapálhatunk,
S nevetni fognak ott is a bohók. Mi kell tehát több? Élni és örülni S használni célunk, nem pedig heverni; S a bölcs nyugalma háboríthatatlan
A pesti bálban s csörtetés között, Mint a magányos rejtek árnyain. Nyugodni, enni, inni és alunni Lehet mezőn is; oh, de mint örüljek
Fákkal, füvekkel, ökrökkel sokáig? Csupán szememnek tárgyi mindezek. Szivemnek ember és rokon kebel kell, Kivel vegyítse érzeményeit;
Elmémnek elme, mely megértheti, S melyben sugárit tűkröztetheti. Van itt is ember, mondd, de millyen ember? Inség, gonoszság néz ki vad szeméből,
S lesujt pipádért, hogyha nem vigyázsz, Szemét sötétség, vállát terh sanyarja, S utálja mindazt, aki boldogabb. S mi szép mulatság látni izzadását?
Mi szép nekem még rajta szántanom, S aszott kezéből lesni sültemet? Nem szebb-e Pesten vígan perleni Werbőczi hajló nyelvén, és merészen
A szent igazság mellett harcra kelni? Barátom! a bölcs boldog mindenütt, Az Hortobágyon, az Pesten, Budán, Mert ő magával hordja kincseit;
De boldogabb ott mégis, hol körűlte A nyájas élet hinti kellemeit, És szíve, lelke tárgyát lelheti, Mint hol magába zárva él magának,
S csak álma tündérképét kergeti, Mint egy vadonban bujdosó fakír. Rendeltetésünk nem magányos élet S örök komolyság és elmélkedés,
Hanem barátság és társalkodás. S nem a világi jókat megtagadni, De józan ésszel vélek élni tudni A bölcseségnek titka és jele.
Maradj s perelj te Pesten, s élj vidáman Barátid édes társaságiban, S ne kérj az égtől többet, mint adott. Van annyi, mennyi kell, s ha ez kevés,
Kevés lesz a föld minden kincse is. A vízikórság szomját el nem oltja Minden Dunáknak s tengereknek árja; S az ép gyomornak egy pohár elég.
Ha van mit ennünk, innunk és szeretnünk, Ha józan elménk, s testünk nem beteg, Kivánhatunk-e s lelhetünk-e több jót, S adhatnak-é mást a királyi kincsek? -
Így ír, így érez, így él most barátod, Ki téged, édes Miskám, megkeres Az új Zephyrrel s első fülmilével, S veled csevegni és nevetni fog.
Cookies on Poetry Cove