Ki vagy te, fényes csillag az ó világ Sötét ködében? Századok éjjele Nyugszik terajtad: mégis égő Arculatod közibénk sugárzik.
Ki vagy te, bajnok s rettenetes király, Gyémántsisakban, mennyei fény között, Ki úgy ragyogsz, mint Pharus égő Lángja az éjj sivatag homályán?
Corvin, ki héró atyjai nyomdokin Árpád szerencsés fegyverivel vivott, Midőn az országos Dunának Partjaiból Helikont idézett.
A bölcs s vitéz kar, mint az idős halál, Mindenhatóság fegyverivel csatáz: Őnéki a bércbástya csak por S rózsalevél Boreas kezében.
Két nagy királyunk nyert koszorús nevet A régiségben: mindenik a szelíd Múzsák barátja, s mindeniknek Múzsa szelid keze tört borostyánt.
Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk Rómát s Athénét látta felállani, Atilla roppant városában Mars, tudomány, hatalom virágzott.
S mikor ragyogtak tornyaid, oh Buda! Felségessebben, mint mikor a dicső Király s Apollo tisztelője: Bölcs Hunyadink kezein virágzál?
Mint hajdan a nagy Delius oszlopit, Delphus csudáit napkelet, alkonyat Bámulta, s a fáradt szarándok Ormai közt iszonyodva állt meg:
Sok messzi ország bölcsei, bajnoki Jöttek hazánknak látni dicső egét, Rémülve nézett a világ ránk S nemzeteket tapodó erőnkre.
S egyszerre e nép, mely Hunyadink alatt A legkevélyebb polcra emelkedett, A durvaságban veszni tért, s ment Két megutált cseh király kezébe.
Pallás s Apolló nemzik az istenibb Bölcset s erőssebb bajnoki lelkeket, Ők nemzik a Márs pallosával Bírni tudó fejedelmi embert.
A durva nép közt sorvad az emberi Legszebb tehetség, nem születik soha Ott Socrates, s nagy Tulliusnak Nem szabad ott nemesen buzogni.
Cato temérdek lelke legörbed ott, Nem áldhat a föld bölcs fejedelmeket, Nem támad ott Titus s Trajánus: Durva Nerók vasigája büntet.
Cookies on Poetry Cove