Árpád virágzó magva te, fő magyar!
Eldődeidnek fegyvere népeket
Győzött, s hazánkért számtalanszor
A viadal mezején csatázott.
Ők voltak a harc vérzivatarjain
S a béke napján bölcs vezetők, atyák,
S kormányra termett őrszemekkel
Szélveszeket zabolázva tartók.
Melly áldozat volt a vezekényi harc!
Bús tisztelettel könnyezi a magyar
Négy bajnok Eszterházy véres
Porba kevert ajakit, halálát.
Láttam tebenned buzgani véreket
S orcádra öntött nemzeti lelköket;
Láttam szemed villámsugárát
S ősi dicső vasadat kezedben.
Rémülve megszünt a fene háború.
Int a kegyetlen tengerek istene
Képével a forró haboknak,
S tűnik az Oceanus dagálya.
Szép a borostyán s győzödelemszekér.
Szép a vitéznek sebhelye homlokán.
Félisten, akit nimbuszával
A hatalom s tudomány ragyogtat.
Minden nagy és szép, mellyet az ó világ
És e jelenkor mívei közt csudálsz:
Bajnok, dicsőség, fényes ország
A tudomány gyönyörű gyümölcse.
Ez hozta mennyből földre az isteni
Szikrát, ez oldott a butaság alól.
A bölcs Athénét s győzhetetlen
Róma fejét ez emelte égre.
Nézd a virágzó Gallia népeit
S Nelson hazáját - rettegi a világ
Ez ész s erő két nagy csudáját,
S hirdeti napkelet és enyészet.
Hát nemzetednek mért fakad ily soká
A rég ohajtott laurus? Ezer nemes
Vállvetve törtet s gátokat ront;
Ah, de acélhegyek állnak ellen!
Téged, hatalmas Herceg! az istenek
Fő polcra tettek: véreidet segélld!
Vidd a dicsőség templomához:
S ajtaja zára lehull előtted.