Elmégy, Hektor, tőlem hát örökre
Oda, hol már Achilles fegyvere
Patroklusnak áldozik vérrel?
Ki fogja majd kisdedünk tanítni
Istent félni és dárdát hajítni,
Ha téged a bús Orcus elnyel?
Drága hölgyem, parancsolj könnyeidnek,
Tisztem, tüzem engem harcba visznek,
Ezen karok őrzik Pergamust;
Tiértetek, hazánk isteniért
Bátran vívok, hősien ontok vért.
S nem rettegem a setét Orkust.
Nem hallgatom többé kardod hangját,
Itt hever majd, rozsda rágja vasát,
S Priám bajnok nemzete kivész.
Oda mégy, hol nap többé nem ragyog.
A Kocytus bús vadonban jajog,
S szerelmed a Léthében enyész.
Minden vágyam, minden érzeményem
A Léthe szent árjába merítem,
De hív szerelmemet nem.
Halld! az ádáz dulja már a falat,
Fűzd rám kardom, szüntesd fájdalmadat,
Hektor hal meg, de szerelme nem.