Mailáth! poétád éneke leng feléd, Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait A Kárpátok közt zúgva szórja, Tört jeget és köveket sodorván;
Csak mint az alkony enyhületén kalász- Párnáján pihenő lyányka szelíd dala Üdvezli a várt est nyugalmát S a hegyek ormai közt mosolygó
Holdat, midőn már csend fedi a mezőt, S a pásztorkalibák gőze a völgybe szállt. Mailáth! poétád napja húnyik, S nem ragadoz dala árja többé
Tündér tükörben nyílt nekem a világ. S mint egy Pygmalion szobra, ölem hevén Életre gyúlni látsza honnom, S annak ivá kebelem sugalmát.
Mellembe, mint egy Ilion éneke Zengett a haza szent lángja; Olympia Istenfiakkal küzdve tűnt fel Isteni bájba merűlt szememnek.
Eltűnt a rémkép. Ámde ha szózatom Szép lelkedre hatott, nem vala puszta hang, Nem, mely tudatlan gyermek ajkán Lelket emelt; koszorúm ne bánd meg!
S ha szépnek érzed férfias énekim, Benned vagynak azok, benned a honni szív, Melyet magasztalsz, benned a hív Honszeretet daliás erénye.
Menj, énekeld hát e magas égi lényt! Ezt harsogta örök Pindaros és Horác, Ez isteníté a világnak Hajdani váteszit és erősit;
S ez nyit nekünk, ím, élisi pályatért Rákos hős mezején. Hallom a pályazajt S a pályazajban Széchenyink hős Hágdozatit, lova könnyű győztét.
Oh, énekeld őt, a diadal fiát! Eurus szűlte pején mint viva, nyerve díjt; [Mint áldozá fel ezreit, hogy Ész müvein kecsesülne nyelvünk,]
Mely újra szülje a lerogyott magyart S Pannon férfidiszét. Engem a villitánc Int már; de honnom új virultán Vert dalodat porom érzi majdan.
Cookies on Poetry Cove