Keszthely mosolygó völgyei, bércei!
Caesárunk közelít, hintsetek illatot;
Simulj tükörré, büszke Zengő,
S tükreidet biborozza Phoebus!
S ti, csendes ernyők pásztori! gyújtsatok
Tömjént hölgyeitek s gyermekitek között
Annak, ki gunyhótok paizzsa
S emberi jussaitoknak őre;
S ki, mint dicső nap fergetegink után,
Áldást szórva, körüljárja hazánk egét,
S amit levert a hosszu szélvész,
Újra felélteti égi tűzzel.
Örülj te is hát, Festetics, és pazarlj!
Mútasd: mint szereti a magyar a királyt;
Mutasd: hogy annak szíve, kincse
A haza s atyja kezébe’ vagynak;
Mutasd: hogy a szent honszeretet heve
S a jobbágyi szelíd tisztelet egybefér;
Mutasd: hogy e két virtus együtt
Tesz fejedelmeket és nagy embert.