Skip to content
1776–1836

BARÁTIMHOZ [2]

Dániel Berzsenyi

Már-már félreteszem lesbosi lantomat, Érzésim felesét s néhai biztosát. Nem pendíti meg azt már soha semmi tárgy, Sem nagyság ragyogó nimbusza, sem Chloém

Andalgó szemein gerjedező hevem. Forró ömledezés csalta ki hangjait A víg reggeli kor rózsavirányain. Hervad már tavaszom, s bimbai hullanak:

A szép álmodozás kedves alakjai, A tündér Amathus bájai oszlanak Éltem gondjai közt, a komoly ész előtt. Nem kíván koszorús hírt, nevet énekem.

Kész bérem, ha nemes lelkeket érdekel, És néktek, szeretett nemzetem ékei, Laurussal fedezett bölcsei! tetszhetik. Épít, ront az idő lelke, ezer csudát

Szül, s ismét repülő szárnyaival ragad: A ti érdemetek s mívetek élni fog, Amíg egy magyar él a Duna partjain. Alkotmánytok örök talpkövihez teszem

E morzsát, s az idők harcai közt megáll.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
BARÁTIMHOZ [2] · Dániel Berzsenyi · Poetry Cove