AZ EST

Jer, Daphne! hol e nyers patak A bércből kiforradoz, S mohosult kősziklafalak Közt a völgyre szakadoz;

Hol jegenyék hajladoznak Égig nyúlt sudárokkal, S bokros tölgyek árnyékoznak Terebély zöld ágokkal:

Ott függesszük szemeinket Az ég dicső képére, Ott nyissuk meg szíveinket A szépnek érzésére.

Nézd, már a nap sugárai A hegyekbe merülnek, S Hesper piruló lángjai Alkonyaton derűlnek.

Égi bíbor festengeti Az aranyos felhőket, Esti szellőcse lengeti Az illatos ernyőket.

A setét bükk felett ragyog A hold csendes fényében, S rózsabokrok közt mosolyog A patakok tükrében.

Nézd, minő mennyei szépség Nyílik meg most előttünk, Minő mennyei csendesség Lelke lebeg körültünk.

Elysium kiessége Mosolyogva tér hozzánk, S az istenek békessége Nyugalmat harmatoz ránk.

Illy szent csendesség ölében Hallgatott minden, s így állt, Midőn gyöngyház-szekerében Anadyoméne szállt.

Cynthia így ragyogtatta Latmus virulmányait, Hogy Endymionra rakta Isteni szűz karjait.

Oh Daphne! a szép lelkeknek Legkedvesb ünnepe ez, Hol a forró érzelmeknek Lángja önként gerjedez.

Hol a szív önként megnyílik A gyönyörű érzésre, S Plátó karján emelkedik Égi lelkesedésre.

Hol lelkünk legszebben derűl Eredeti fényében, S legtisztább örömbe merűl A természet ölében.

Szíved haszontalan eped A földi vak lármában, E szentséget nem lelheted Semmi tündér hivságban.

Ott a dicső természetet Gyarló ecset majmolja: Itt a csuda szépségeket Alkotó kéz rajzolja.

Ott a bölcset elkábítja A balgatag sokaság: Itt az észt s szívet megnyitja A józan magányosság.

Ott az érzékeny szeretőt Csapodár kar öleli, Nem talál rokon-érezőt, Nyúgodalmát nem leli:

Itt az ég örömét ússza, Melly úgy buzog keblében, Mint a kies Arethusa A hold ezüst fényében.