Skip to content
1763–1845

Tünődés [1]

János Batsányi

Jer már, jer egyszer, csillagos ég dicső Fénnyel mosolygó asszonya! Jersze már, Fájdalmim érzékeny tanúja! Verd el az ég szomorú homályát.

Távúl hazámtól; messze vidék sovány Határit őrző vad havasok között; S felhőkig-érő durva fogház Rejtekiből az egekre nézvén,

Óhajtva várom megjelenésedet. - És íme! jőnek kellemetes szelíd Súgárid... Üdvöz légy, kegyes hold! Könyveim árja között elázva

Áldlak, s köszöntlek. Csak te tudod nyögő Szívem keservét; ah! egyedül te vagy Még, a ki most is szánakodva Nézsz le reám, s panaszimra hallgatsz.

Ím, elhaladván útja felét az éj, Némulva fekszik s szendereg a világ. Ím, nyugszik a természet is már, S nyúgoszik ővele minden állat.

Szárnyára kelvén, széjjel uralkodik A csendes álom: fekve pihenteti Földünknek elfáradt lakossit, hogy kifogyott erejek megadja.

Ah! elkerűl, és messze hagy engemet... Sajnálja tőlem balzsama cseppjeit. Csak boldogokhoz mégyen; és azt Nézi, hová siet a szerencse.

Elcsendesedtek társaim is, setét Szurdékaikban: nem merik átkozott Órában épült zárhelyünknek Felfakadó panaszos nyögéssel

Mély hallgatását félbeszakasztani. Elcsendesedtek, - mint amaz óriás Kőszikla-barlangjában a bölcs S bátor Ulissz követői hajdan.

(Kik vagytok ah! s mely mostoha sors kemény Tetszése kéntet títeket itt velem Szenvedni? Melly isten haragja, Melly vak eset hoza minket öszve?)

Búsongva szállong ablakaink körül A bújdosó szél; s terjedező hajam Fürtét az arcámon lefüggő Könybe keverve, tovább kovályog.

Így csak te vagy még, csak te vagy, a kinek Mondhassa vérző szíve gyötrelmeit E szenvedő, kit sorsa kínos Terhe alatt elepedve szemlélsz.

Mit látok? Itt hagysz újra te is? Kegyes Vígasztalóm! itt hagysz-e te is megint?... Kell menned ah! s nem tarthatod meg Gyors kerekét siető kocsidnak.

Folytasd, szelíd hold, pályafutásodat; Enyhítsd nememnek bánatos éjjelét. Tűrj, halhatatlan lélek! Eljő Néked is a kiszabott idő; tűrj,

Míg földi pályád végihez érkezel. Vesd félre már bús gondjaidat, s remélj. Ismér az ég!... Megszán, s kiszólít E hazug és csapodár világból.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Tünődés [1] · János Batsányi · Poetry Cove