Mit hallok? mi kegyetlen hír serkenti megintlen Búba-merült lelkem? még sem elég az ütés? - Megholt? s hát csakugyan megholt Andrási María? S Kassa vidékének napja homályba borult?
A szűzek koronája, magyar szépeknek az éke Megkérlelni tehát nem tuda, durva halál? Mostoha természet! hát csak játékot akartál Űzni velünk, szülvén e csuda-magzatodat?
Mit használt ily sok szépség? e ritka kegyesség? Tiszta szemérem, ezer testbeli s elmei dísz? - Szép volt! s szintén úgy ragyogott, valamint az arany nap A kiderült égen délbe ragyogni szokott.
Rózsa-piros s szűz-hóba-vegyült arcája: de holló Szárnyánál feketébb a haja; két szeme tűz. Felséggel-teljes szép képit szűzi szelídség Folyta körül; súgár termete mennyei volt! -
Ah, csak volt! s nincsen többé! - Mint csillag az égről, Melynek kékellő boltja setétbe merül, S a tévedt útast iszonyú dagványnak ereszti: Úgy elesett! s minket búba-merülve hagyott! -
Gyászra-szokott múzsám! vond fel lantodnak elázott Húrjait és zengjed bánatos énekedet. - Sírj, magyar ifjúság! kire szív-repdesve tekintél, Tárgya reményednek, s főbb örömödnek oka:
Élte tavasszában búcsúját vette világtól! S angyali szépségét föld kebelébe vivé! Sírjatok, ó népünk most-nyíló gyenge virági! Ősitek érdemesebb vérei! Szűzi sereg!
Sírjatok! - Im oda van karotok főbb dísze! Dicsőség Gyermeke, kedvellett társatok, ím oda van! - Szánd te is, árva hazám! Tán ő lett volna, ki néked Hajdani Kátókat szül vala s Brútusokat!
Ő lett volna talán, eltérült gyermekid a ki Példájával igazb útra vezérli vala! Imhol, büszke leányidnak külföldi szokásit Korcsosodott fiaid mely vetekedve veszik;
A míg lassanként, eleink erkölcsi kiveszvén, Drága szabadságunk majd temetőre jutand! - Ó egek! érces egek! mért szánakodásra nem indul Ennyi csapás után mennykövező kezetek?
Tétova tévelygünk született földünknek ölében, S mint jövevények, ezer bajra kitéve nyögünk! - Ah! de hová tévedsz? stb.
Cookies on Poetry Cove