Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vígasztalás távozik,
S komor gondolatim háborogva dúlnak:
Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére
Új nap jő legottan elmémnek egére.
Elűzvén a búnak setét fellegét,
Meghozza vígságim nyájas seregét;
S egy mosolyodásod esdeklésemre,
Isteni csendességet önt lelkemre.
Mint mikor Boreas hatalmas társai
A tengert megháborítják,
Fenekéből felfordítják,
S egeket csapdosnak dagályos habjai:
Venus Gráciákkal a parton múlatván.
S magát történetből nékik megmutatván.
Éol nemzetsége hirtelen eltünik;
Egy mosolygására szél, tenger megszünik.