Ne félj, ne félj, kedves lélek!
Ne távozzál előlem.
Mondtam, hogy már nem remélek...
Miért tartasz hát tőlem?
Mit kesergetsz haszontalan,
Mit únszolod könyveim?
Tudom úgyis, boldogtalan,
Hogy nem lehetsz az enyim!
Látom, mint küszködik szíved,
Mint ég titkos tüzében,
Szemlélvén, mint eped híved,
S mint vész kínos hevében!
Látom, nedvesült szemednek
Mint hullnak le gyöngyei,
Tudván, érted mint gerjednek
Lelkemnek gyötrelmei!
Ó! ha bánatimnak árja
Meghatotta szívedet,
S még egészlen ki nem zárja
Elméd régi hívedet:
Ó! ne siess, drága lélek,
Ne siess úgy előlem!
Tiéd vagyok én, míg élek...
Ne tartózkodjál tőlem!