Nyúgodjál csendesen, dicsőség leánya!
Szép nemed fő dísze, legszebb ragyogványa!
Míg éltél, te valál hazád egy bálványa,
Mely védőjét vissza sírodon kívánja.
Mindent elkövettél, míg oltalmazhattad,
Míg reményednek egy súgárát láthattad; -
S minthogy veszedelmét el nem háríthattad,
Szabadságát fellyülélni nem akartad.
Nagy árnyék! szemeim lefolyó harmatja,
Mely hamvaid felett arcámat áztatja,
Légyen egy oly szívnek buzgó áldozatja,
Mely honjáért vérzik, s búját nem birhatja!