Énekelni fogunk majd nemes lelkedről,
Mennyit érdemlettél édes nemzetedről,
Hogy később unokánk, emlékezetedről
Hallván, tisztelettel szóljon nagy nevedről.
Felfedezvén nyelvünk fényes méltóságát,
Elűzted sok magyar előbbi vakságát,
Ki másnak koldulván rongyollott jószágát,
Nem látta tulajdon ősi gazdagságát.
Elveti hályogát ugyancsak végtére,
Melyet az idegen maszlag vont szemére;
Tekint íróinak immár érdemére,
Könyveket szentelvén Bárótzi nevére.
Csudálja szavának mennyei szépségét,
S neveti szomszédink bolond irígységét,
Kik, régen orrolván hazánk dicsőségét,
Ezáltal akarnák alázni felségét!