Tekints, ó Nemzetem! neved új díszére,
Tekints hív munkásid serény erkölcsére;
Figyelmezz költőid szíves énekére, -
S nézz derülő napod hajnali fényére.
Bízván nagy istened régi jóságában,
S nem csüggedvén a sors kemény ostromában,
Lásd, mely helyet foglalsz a népek sorában,
S mit várhatsz az idők további folytában!
Kijövén elődink hét fejedelmével,
Megráztad Európát karod erejével;
S harcolván, küszködvén Ozmán vad népével,
Megváltottad újra bajnokid vérével.
De lehet máskép is tetszenünk az égnek;
S ha pályája szép hírt hoz a vitézségnek,
Van még több útja is az emberiségnek,
Melyen templomához jut a dicsőségnek.
Bételt rég a világ tetteid hírével;
Tudja, mit végezhetsz fegyvered élével.
Mutasd ma, hadd lássa, mit tehetsz elmével -
Győzz meg minden népet nyelved szépségével!
Róma - végét látta nagy birodalmának;
Árnyéka sincs többé szörnyű hatalmának:
Hódol a föld ma is Tullius szavának,
S Máró, Flakkus, Názó mennyei lantjának!