Embernek, ki földi pályán Szépért és nagyért buzog, Hol tenyészend a babér, mit Érte érdemelni fog?
Égnek melyik csillagán lesz, Annyi milliók között, Majd jutalma, vétlenűl kit Balszerencse üldözött?
E világnak kisszerű és, Óriás mozgalmiról A komoly történetírás Ezred évek óta szól,
S tűkrözésiben mi gyéren Látni győzedelmeket, Melyekben csatát erény nyert A gonoszság s bűn felett.
Így volt-e ez mindörökké, S így lesz-e a földtekén? S a gazság előtt hajol meg Erkölcs, jámborság, erény?
Nincs elégtét síron innen, Nincsen túl, gyötrelmekért? Még elismerésbe’ sem nyer A nemes parányi bért?
Vétek, ármány szemvakító Tisztelet fényében él, Míg a jó vad tüskepályán Ínséggel nyomort cserél?
Szent ügy vértanúja hulla, Mely feledve porladoz, Míg csalók és hitszegőkről A hír kürte riadoz?
Vagy csupán játék ez élet S szemvakító tünemény, Melyet csalfa biztatással Ámít sírig a remény?
S ott, felnyílván az enyészet Semmisítő ajtaja, Egy örök nem-létbe sűlyed E világ minden baja? -
Nem lehet, hogy alkotandott A sors érző szíveket, Ha torlatlanúl hagyná a Méltatlan keserveket!
Lenni kell egy jobb világnak Itt vagy más bolygó tekén: Ébren alva ezt sugallja Fájó szívnek a remény.
Képtelen, hogy a halálban Eltünjék minden jövő, S üdvét meg ne nyerje a jó És a vétlen szenvedő.
Képtelen, hogy volna Isten E nagy mindenség felett, Aki csak gyötrelműl adna Érző lénynek életet.
Bízzál, elcsüggedt erényhős, Földi sérveid felett Egy mindent sejtő igazság Hoz majd végitéletet:
S meglesz a jók méltatása, És a vétek felzokog, Ha a nagyszerű birószék Harsonája zúgni fog.
Cookies on Poetry Cove