Te bájvidék!
Ott a kék messzeségbe,
Hol szirthegyek nyúlnak fel égbe,
S felhőtlen leng a tiszta lég!
Idvezllek, oh te vég-
Határa buzgó vágyaimnak,
Te bájvidék!
Mi szent öröm?
Mi égi kéjt lehelnek
Fuvalmi a langy estlebelnek
Mezőidről, tündér vidék?
S nekem virúlsz-e még,
Nekem messzünnen bujdosónak,
Gyönyörvidék?
Ha nem, vidék!
Úgy légy örökre boldog,
Ím minden szent kötélt feloldok,
Mellyel hozzád füzött az ég,
S Isten veled, te vég-
Határa minden vágyaimnak,
Te bájvidék!
De, oh vidék!
Árnyid mily kéjt susognak,
Viránymezőid mint ragyognak!
S csak mindig kéjre intve még
Mosolyg felém az ég,
Az esti bíbor ég, fölűled,
Titkos vidék!
Csak vissza még!
Tán a völgy alkonyában
Ott hervad néma bánatában
A hű szív, mely csak értem ég,
S nekem virúlsz te még,
Nekem messzünnen bujdosónak,
Oh bájvidék!