Zúgó tengernél
Sziklán ülék,
Lelkembe’ csend volt,
Szivembe’ bék.
Vész jött, tolúlt hab
S habokra dűlt,
S a gyönge sajka
Már-már merűlt:
De szép szivárvány
Kelt nyúgoton,
S a zaj leült a
Hullámokon;
Szelíd csend váltá
A mord vihart,
S feltűnt mosolyogva
A békepart. -
Ülök tengernél,
Nincsen moraj,
De bennem vész van,
Lelkembe’ zaj.
Várom, ha támad
Felhők megűl
A szép szivárvány,
A vész ha űl?
Távol-, közelre
Tekint szemem,
Hajh nem derűl fény
Sehol nekem!
Ki, ah ki oltja
El e vihart?
S hol tűnsz fel, oh te
Szerencsepart?