Feléd, feléd, Szelíden intő messzeség, Reszketve nyúlnak karjaim, Reszketve hullnak könnyeim,
Egy pillanat reád. Egy szent emlékezés Elűsionnak hajnalából Röpít lelkembe fényt.
Ha rózsacsillám Dereng fölötted, S az égi kegy Szivárványod szinében
Mosolyg szelíden; Vagy dörgve harsan Az égi bosszú Felhőd között,
S villám rohan Kőszálidon: Reszketve nyúlnak karjaim, Reszketve hullnak könnyeim,
Mindig feléd csak, Te messze szép világ! Kivűled semmi föld Hazát nem adhat.
Virúlva nyíl fel Egy bájos éden Előttem itt; A kénykehelyt
Szelíd istenkezek Nyújtják egekből: De a nektári édbe E szív gyászfellegének
Keserve csöppen. S imádva, esdekelve Rogynak le lábaim Előtte a
Titoklepelnek, Könyörre bírni A végzetet, Mely messzeszórt
Tetőled Dicső, dicső hon! Tekintetem Bármerre száll
E föld mezőin, Elébe gyászköd Emelkedik, S a boldoglét sugári
Csak a sejtés homályiból Csillámlanak, Mint őszi alkony Szürkűletében
Egy hamvadó fény: De ott tebenned, Arany vidék, Az idvezűlet
Forrása csörgedez. Reszketve nyúlnak karjaim, Reszketve hullnak könnyeim, Mindig feléd csak,
Te szép tündér világ! Mi édes képek intenek Belőled! Mi égi kény
Mosolygja rám egét! Vagy hajnalálom Tündérei Lengnek körűl?
Barnúltan omlik Az éj homálya, De intnek ők Az édes képek,
S mindig felém csak Távol mosolyogva. Ti vagytok, oh ti vagytok Szeretteim!
Meglel tekintetem A messzeség homályiban: Te ömledezsz felém, Te hű baráti szív!
Felhőtlen homlokod, Oh arc! Mint a korányi csillag Hajnal ködéből
Ragyog nekem. S te, oh szerelmeim Láng-ideálja, Feltűnsz lelkemnek;
S tekintetedre Előmbe olvad a menny, S öröklét kéjei Folynak körűl.
Ölelve téged, egy világ, Mely senkié sem mint enyém, Simúl szelíden Karom közé.
S te szív, enyém vagy, S te lélek, egy velem. Oh pár! te a dicső Teremtmény glóriája,
Kivűled nem virúl nekem kéj Az istenek honában. Nincs kéz, mely elszakasszon Tőled, te oh hon.
E lélek idvezűlten A boldoglét egébül is Feléd lobog, S nem lesz oly rózsalánc
A nagy teremtmény Gyönyörvarázsi közt, Mely fogva tartsa, Hogy a szeráf öléből
Bár sírhalmok sötétein át Hozzád ne szálljon, Dicső, dicső hon!
Cookies on Poetry Cove