Nézve part virányain Ült a lyányka csendesen, Szellő s hullám szárnyain Jött a csolnak sebesen:
Parthoz száll a jövevény Ifju kellemében, Báj s erő szép termetén, Láng lobog szemében.
«Szellő s hullámszárnyakon Hajtja a hő szerelem. Hozzád gyenge csolnakom, Kedves lyányka, jer velem!
Túl ott a kék partokon Hűs olajfák alján, Békén áll csendes lakom, S kéj virít homályán.»
Nem, hajós, én nem megyek, Itt szülőföldem vagyon, Szebbek itt virány s hegyek Mint kékellő partidon.
Szebb, midőn feltűnedez A tetők koránya, S édes bájjal zengedez Kertem csalogánya.
«O lyány, a kék partokon Illatosb a rétvirány, Ott a myrtusbokrokon Szebben zeng a csalogány;
Szebb az alkony kék ege Csendesen borúlva, Szebb a hajnal fellege Tengerből pirúlva.»
Ah de kunyhód rejtekén Oly szép élet nem virít, Messzeparti jövevény, Mint a csendes völgyben itt.
S halld mint zúg, üvölt a szél, Tornyosúl a hullám, Csolnakodba’ bús veszély, Bús halál tekint rám.
«Lyányka, kunyhóm rejtekén Csendes élet csörgedez, S gyönge szellőn viszlek én Szép honom szellőihez.
Jer, kedves, ne félj, velem. Zúgjon bár vész s hullám, Kísér a hű szerelem, S átvezérli sajkám.»
Mond, s ím förgetegdagály Kél a barna fellegen Szél és villám zúgva száll Déli tájról hirtelen;
A hab heggyé nő legott, Partját túldagadja, És a gyönge csolnakot Vész közé ragadja.
Küzd az ifju s vissza még Biztosan remélve néz, Keblén hő szerelme ég, S esdekelve nyúl a kéz;
Ámde harcra keltenek Szél s örvény körűle, Még egy hullám s - istenek! - Végkép elmerűle.
Ülve part virányain Néz a lyány keservesen, Ámde szél s hab szárnyain A hajós már nem jelen.
Messze a kék partokon Nyugszik eltemetve. S a hű csolnak egy fokon Hullámtól kivetve.
«Jer, te kedves csolnak, még, Vígy magaddal engemet, Mely e bús szemekben ég Eltemetni könnyemet.
A kék parti hegytetők Szent fényben viradnak, S ott örökké-zöld mezők Majd rózsákat adnak.»
Cookies on Poetry Cove