A táj fehérbe öltözött
befútta a havas tél;
felhő alatt és hó között
magában áll a kastély.
Dinom-dánom, dáridom
hosszu téli este
senki sem jön az uton
mert a hó beeste.
De drótfonálon száll a hír
és búg a nyurga pózna
valaki nyög, valaki sír,
s sok messze cső golyóz ma.
Nellem-nollom, únalom
lanyha téli tábor,
csikasz ordít a havon
torkaszakadtából.
De Afrikában semmi hó,
dobol a sűrü zápor
s a sarkvidéki eszkimó
nem fogy az éjszakából.
Diri-dingi-dingaló,
ez a könyvek éve:
tárva szép a kandaló,
könyv pedig betéve.
Most kerget népet a hideg
a sima városutcán;
most fájva zsong a vén ideg
s repül a szél a pusztán.
Dinom-dánom, dáridom,
mostan áll a farsang
zeng a szél a várhidon,
zeng a várban karhang.
A hó esik, fehér a sík
befútta a havas tél,
s ha szél keféli hómezét,
minden ház messze kastély.
Tam, tam, tam, tam, tam, tamdá,
únalomnak ágya:
kályha mellett ábránddá
fagy az ember vágya.