Talán a vízözön...

Irtóztató telünk volt az idén, mintha meg akarná mutatni a természet hogy még ő is létezik, őt se lehet semmibe nézni, mert

époly gonosz tud lenni mint az ember. Koppanva estek le a madarak az ágról, fagyva ért az őzike könnye a földre, a vadállatok

bemerészkedtek a falvakba: hány élet hullott el úton-útfelen! Bölcs koldusok a szeméttelepen háltak, s a mély szemétbe takarózva

megfagytak. Hisz még a kabátos úr is majd megfagyott az utcán, vagy a rosszul táplált kályhák köhögős tüze mellett. S a legborzasztóbb hogy már a tavaszt sem

szabad kívánni! Máskor oly epedve vártuk, most félve gondolok reá, hogy több sebet fakaszt majd mint virágot s jázminillattal hullaízt kever.

S titkos vérszomjunk mégis ezt kívánja! Vagy mint rossz kártyás, nem bírjuk tovább... Sujtsd el fölöttünk ítéletedet, olvaszd meg, Uram, nagy folyóidat

és bocsáss újabb vízözönt a földre! Igen, tedd ezt, ha tán nem akarod, vagy már méltónak sem véled vigyázni hogy győzzön az igazság és szabadság

bús földeden: ha a zsarnoknak átadsz s oly állapotnak, mely rosszabb a télnél. Megengednéd-e, hogy gyermekeink gyermekei, gonosz új iskolák

neveltjei már nevét is elfelejtsék annak ami előttünk szent ma még s amiért annyit küzdtenek apáink? Akkor inkább a vízözön! Talán

egy bárka majd azon is fog lebegni! Egy szabad emberpár és jámbor-édes állatok, komoly elefánt, bolondos mókus, szép macskák és erős teve.