Az első szent király itt született, s azóta szent város ez: szent és gyámoltalan. Paphercegek, néha paraszti, néha királyi vér, akkomodálta vén csuzos
lába alá, faragott tarka zsámolyul. S némelyik oly dicső zsámolyról álmodott, mint a pápának Róma; s agg tanárok eszét, s rossz talján piktorok kezét
bérelte: jó öreg papok játéka volt ez; tán olykor balkezes; de hagyján: mert az Istent szolgálták ők is, és az életet! Nekik köszönöd e látványt; balról a kerek
templommal, melyet, mondják, ama nagy Dóm legelső álmodója épített, kicsiny próba gyanánt, hogy élve lássa még csodás álmát: a fő Magyar Templomot! Én is, én is
nekik köszönhetem ma ezt az órát: templomot látok én is, és talán elmondom most, vén álmok s játékok között, ami oly rég ül nyelvemen. Sötét kor ez,
barátaim! Szörnyű rabságból ébredünk s átallunk szabadságért küzdeni. Templomokat romboltunk, s rá nem érünk építni; jó ha még saját ledőlt falunkat
fölrakhatjuk, hogy elbújhassunk szégyenünkkel! Küzdeni? Más korok küzdtek könyvért, keresztért, ostyáért és zászlóért: ez nekünk már mind semmi volt. Mi már a Semmiért
harcoltunk, mint üres gép, barbár századok harcánál szörnyebb harcot. Egymást vontuk az ágyúk elé. Óh, szent István király! a te csatáid jobbak voltak. Karddal a
kard ellen! hogy a magyar ölyv galambként üljön a szentek vállán, s hordja tőlük az Isten póstáját! Hol az Isten? S hol a harc, mely még békét igér? Ma minden harc eretnek
sárkány gyanánt kölykezne... Hol a pápa, koronát adni? Templom kellene, magasság, mint e Dóm, mélyen a közös égbe emelni vak fejét a bolond, vert magyarnak!
Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene! Balgán mentünk el és csonkán jövünk meg, gyászmagyarok! Mit álmodoztok a Botond bárdjáról? - »Nincs idő ma falakat
rakni, se nézni«?!... »Agg papok játéka«?!... Jobb játék volt az, nem ártott senkinek! S talán nem árt e vers sem! Bárcsak játszanánk örökké, mint e gyermekek, kik ostort
kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe fogózva, és egymást lendítve diadallal!
Cookies on Poetry Cove