Fehérruhás az én madonnám, kihez köt fehér szerelem, megvívok érte hősi tornán, kiontom érte életem.
Halavány rózsaszínű bőre rezegve tömjént párolog - sirok, ha messziről belőle csak egy sugárka rámcsorog.
Új tagja, újra nézve rája új rózsaként nyíl szerteszét, s a friss csokornak nedves bája önti el érett termetét.
Dicsérje kő, dicsérje minden angyali madonnám kegyét! dalaim záporával hintem: ruháját gyöngyössé tegyék.
Ruhája teste tagja is talán, testével mintha öszefolyna s e selyemhab a meleg, tiszta lány illatos, illó ködje volna.
Áttetszik rajta minden mozdulat, a fínom ideg-hárfa-háló s selyemzúgásán dal gyulad szivemben, soha el nem álló!
Halaványködü rózsabőre éneket ekként párolog: boldog, ha messziről belőle csak egy sugárka rámcsorog -
S mily ujszerű, mily meglepő az arca, ha szembeveti gyöngyös mosolyát! Tekintetének gyenge gyémántkarca üveglelkemet csengve metszi át.
Komoly nyakától halkan lefelé dől lankára lágyan omlékony vonal, s a fésű és tű szoros börtönéből kigöndörödni vágyik az
aranyos barna haj. Uj tagja, újra nézve rája uj rózsaként nyíl szerteszét, s a friss csokornak nedves bája
önti el érett termetét. Ó, uj gyönyörüség, mit senki még nem érzett, nincsen neved, hát hogyan hívjalak? Uj vágyam uj nyila, uj mesterséggel élzett,
rád uj dal kéne, most talált szavak. E régi rím, ez elavult alak frissen kinyílt napod mily szégyenkezve zengi, ó, uj vágy! Uj csoda a nap alatt!
Ó, uj gyönyörűség, mit még nem sejtett senki! Vigyázz! tudod, szerelmem ég. Úgy mint a tűz. Vagy mint a jég, a jég mely ég és éget.
Szerelmem nem tej, nem fehér. Itala bor. S a bora vér. Vigyázz! megöllek téged! Piros véredre szomjazom
ma megrészegszem én azon, azon a piros véren. Harci dal párzó énekem: tudod nem kedves énnekem
a hófehér szemérem. Ágynak az fázón búj alá nem melegíti búja láng, aludjon hát a gyáva!
mi vadak tépjük a lepelt vérezzen arcot és kebelt körmünk királyi vágya. Nyálként és vérként omlani
csordulnak bűnös vágyai körmünknek és fogunknak: a szeszt lángjával nyaljuk el a kín a kéjtől nem rug el:
kéjjé pirul kinunk csak. Ugye hogy lázad ma dalom? Tüzem tovább nem takarom: áldott a meztelenség!
A kéjnek teljét akarom! Jöjj vágyam, aljas hatalom, legédesebb ellenség! Jöjj vágyam, aljas hatalom,
vagyonnal áldozom neked s élettel és erénnyel: ép így tisztelték egykoron arannyal a szent gyermeket
a mirrhával és tömjénnel...
Cookies on Poetry Cove