Lakásom tétlenség szigetje
szeszély sétáló palotám
munkám az ördög kerevetje.
Ami valóság volna tán
úgy tekintem mint a felhőket
és járok a semmik után.
Ó jaj! megúntam a mezőket
s a várost már előbb megúntam
megúntam völgyet és tetőket.
Próbáltam élni léha gúnyban,
próbáltam élni szeretetben
és próbáltam élni magamban.
Egy sem volt élet s észrevettem
hogy éltem csak akkor lesz élet
amikor már messze mögöttem.
Amikor régen semmivé lett
életté válik a halálban
de a jelenben nincsen lélek.
Bolond gazda szolgája, lábam
ténferegve tétován topog
és érzi hogy minden hiában.