Én nem tudom mi lelt ma, Pest,
Ezen a fülledt délután,
hogy ösztönöm riadni kezd
képeden mint egy bal csudán?
Mert kitakarva, meztelen
heversz a napba, mint halott,
nyüzsögve fővő testeden
a nép, mint léha rovarok.
Arthropód hány láb ünnepel
véknyan villanva, feketén:
s lehullva súlyos gyászlepel
s izzadva foszforeszk a fény.
Ez a tavasz ma? (Ifjúság...
rózsák és lelkek kertje... más
évek pünköstje, bús Muzsák!)
E forró hullavillogás?!
Jaj, élő hulla, minden él:
és pullulálnak, Istenem!
vetni - ki másutt nem henyél -
halálnak olcsót szüntelen!
Vihog a nőcske és susog;
a rémlátó eb fölugat;
sarkokon őrült koldusok
vetélik béna hangjukat.