Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember - így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.
Tudom én, hogy ülj bár autód volánja mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya - mostoha vagy édes: az Élet leánya lelked, s csak a forró Cselekvést kívánja.
De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres Élet! Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett? Csatatér a világ, s minden csuromvér lett, mióta az Írást legyőzte az Élet.
És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már, hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár, s alacsony lármával tellik ma a könyvtár, ami volt szent kincsek csarnoka, és mentsvár!
Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se; s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se: de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se! Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy rossz-e?
Óh öntözd lelkünket, termékeny áradás, melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás bora érik, s melynek sodrán a tanodás fiú messze tenger öbléig csónakáz!
Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt ablak! Jó oktató, aki virgács nélkül oktat! Választott, hű barát, ki sohase zaklat, de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat.
Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője, messze nemzedékek egymáshoz fűzője; mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe, ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.
Ki nélkül a nép csak feledkező falka, emlékezet! áradj szerte a magyarba! Jaj, nem elég minket kapcsolnod a Múltba: jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!
Jelent a jelennel, testvért a testvérrel köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel! S elszorított, fájó tagokba is érj el: ne engedd zsibbadni, fussad át friss vérrel!
Különös háló, mely országokat fog be! Óh megmaradt fegyver: út messze szívekbe! Ködön át, bús társak, törjétek küszködve: s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,
az Emberszellem szent hálójába, amely idegent is szelíd testvérségbe emel, mint titkos felhő, mely e földi vesztőhely szegény elítéltjét ég felé viszi fel.
Cookies on Poetry Cove