Régi szálloda

Van Budán egy vén szálloda, abban van egy öreg szoba, papir helyett faburkolat lepi magassan a falat;

itt minden barna és aszú, vén bútorokon rág a szú. És e szobán ül egy titok, melyet ki tudja, hogy tudok?

s nem babonából, Istenem! de nem hálnék meg benne, nem! Itt hajdan gyilkosság esett - és a sötét faburkolat

alatt nesz nélkül bomlik a hulla. Itt minden barna és aszú, vén bútorokon rág a szú.

Itt hajdan gyilkosság esett, mit a törvény se keresett, mert messziről az áldozat jött és magával pénzt hozott,

s nem volt környéki ismerőse: kirabolá a vendéglőse, s meggyilkolá s elhantolá a fal alá, a fa alá,

jól illeszté a barna deszkát, míg neje tartotta a gyertyát s bár saját kőmüvesse volt, a tábla rejti, mit vakolt -

és a sötét faburkolat alatt nesz nélkül bomlik a hulla. És e vendéglős unokája

ma gazdag polgár s közbecsült, s a szálloda legtöbb szobája már megmodernigényesült; de - bár nehányban - megmaradt

a régi bútor s burkolat, melyekre ha kigyúl a villany, otthontalan vendégül villan. S sok vendég ottan költözik,

vetkőzik, meghál, s öltözik vagy meglakik, hosszabban is, minden szobában... abban is, s nem sejtenek tragédiát -

és a sötét faburkolat alatt nesz nélkül bomlik a hulla. S nem sejtenek tragédiát!

S jön a grizettel a diák, ki őt először ölelé... Ez lesz a chambre séparée. - Ó édes élet, ifju kor,

midőn szeszünknek színe forr, bár minden perc vaskörmü szem, mely a lejtő felé viszen, mint fogaskerekű vonat...

mért szállna erre gondolat? Ma ifjak vagyunk. S hajt a vágy! Meleg a szoba, kész az ágy. - De milyen ágy? De mily szoba? -

Milyen hát? Régi szálloda. Vagy feljön a vidéki polgár, s utazva gyermekes család: az apa Pesten többször volt már,

fia mindent csodálva lát, az anya fáradt, feje fáj. - Vagy lányos ház jön. Itt a bál, és Pesten drágák a szobák.

Vagy, Szent-Istvánra, vén slovák. Vagy Bécsből könyvben utazó kereskedelmi utazó. Avagy eladni gabonáját

derék szorgalmas gazda jön: számolva rágja garaskáját, hogy tékoz fiának legyen. - És a sötét faburkolat

alatt nesz nélkül bomlik a hulla. Nesz nélkül! Ó mi lenne, ha egyszer mind nesszel bomlana

s a rothaj hangot költene? Minő hangverseny? Mily zene? Szárnyalva a világon át? Tulzengve az élők zaját?

Nyögő, csikorgó hangelem, melyben fulóznánk szüntelen, s kerék csikorg, kopik a tengely - szférák zenéje! zenetenger! -

Mi volt ez? Szörnyű! - Ah, ne félj! Ne gondolj erre! Küzdj, remélj: csak ablak zörge. Alszanak: Nesz nincs, s temetve rab a szag.

Közel vagy távol: egyre megy, a végtávolság mindig egy. Jó gazda, számláld pénzedet, vén bűnös, élvezd vétkedet:

nézzünk körül nyujtózva, bátran, ha már megszálltunk e világban. Te is fiú, tanulj, csodálj! Leány, mulass! Tiéd a bál!

- Kinek bál, kinek ispotály - Élvezz te is, s ne únd roué: ma még, ma még a gyönyöré, holnapra vár más szeparé,

hol majd fehér kőburkolat alatt nesz nélkül bomlik a hullád.