Hadd építek most egy templomot. Napkeletre nyúl a nagyhajó, s ha az első napfény ráragyog, jó.
Kívül fehér, mint a tisztaság; belül tarka, mint a képzelet, pedig rajta semmi cifraság - gyermeklelkű épület!
Tornya egy, de büszke, szép torony s mint a kukorékoló kokas, tolja csőrét égbe hajnalon, s hinti a sok hangot az.
S apró házak, mint a kis csibék - s ébredez a kicsi nép. A toronyból úgy tolong a hang, mint a ducból reggel a galamb.
(Egy nagy majorság a kis falu, s már csipogva nyüzsög a napon.) - De én most a csöndes, hűs falú templomot rakom.
Falát oszlopokkal emelem; tűrjetek csak, jámbor oszlopok: Ki a legtöbb terhet tűri lenn, tartja leginkább a templomot.
Fenn tizenkét vén Apostolok - bő redők és szent, komoly szinek hirdetik, hogy nem okos dolog bűnben halni meg.
Térdepelni intenek kemény stációk; áll a szószék, magas lépcsején; zengnek harsány prédikációk.
De a padsor ott köröskörül lobogókkal szinte elröpül. Drága zászló, máriás! Drága ének, csengő, áriás!
Mint a versem, e templom olyan: int a lecke komolyan, de mert minden színes-hangos itt, ez a lecke nem busít.
Ó ezek a zengő, mély szinek! Vörös lámpák vérzenek! Szent szoborkák, bókos angyalok dús fején az arany fölsajog.
Minden ablak tarka, szép üveg: és ha reggel a pallón az Úr napsugara jár, a szent ecset, skárlát csöppen róla és azúr.
Ez a templom példázhatja még az életet; mély értelme bús; de ha nézed tarka, szép szinét, örömökkel koszorúz.
Mélyén, ahol orgonája zeng, a Szentlélek kék galambja leng. (Ó Szentlélekisten, adj erőt, segítsd meg a szegény verselőt!)
Közepén a mennyezet falát kép borítja el: feltámadás, mennybemenetel zengi a Fiú diadalát.
Legmesszebb, az oltár szent csucsán fellegek közt látható őszfehéren ülve trónusán Isten, a Mindenható.
S azt hiszem, hogy másról ne legyen a Háromság neve után szó: itt ha zárom jámbor énekem, jó.
Cookies on Poetry Cove