Palotáknak, templomoknak
színjátszó márványai közt
jártam én is tűnt koroknak
sok csodás bálványa közt
és míg némán mint egy lélek
csúszott köztük gondolám:
„Holtak vagytok, én meg élek
és nevetlek” - gondolám.
De a holtat nem kell híni
mert magától megjelen:
a Palazzo Contarini
nyílni látszott hirtelen
és kihajlott (Desdemona?)
ő volt, más volt, bárki volt
mintha élne - mintha szólna
nem mosolyg így aki holt.
Mintha szólna, mintha élne
mintha látna - gondolám
és zavarban, mintha félne
lopva nézné gondolám.