A nap ocsúja most csorog;
piros levél a venyigén;
a présház felé megyek én;
a nagy kulcs zajjal megforog.
Csöndes a tanya, nincs dolog.
Szunnyad a must a csömögén,
s a pince tikkadt melegén
pihennek boldog óborok.
A sárga murci bugyborog;
ébred a must a csömögén,
mint Lélek a holt víz felett.
Ó pinceszáj, illatos kripta!
Igy leng e bús présház felett
a Feltámadás drága titka.
Mert Bacchus is példázza Őt,
a szabadító, szabad Úr,
ki vérét adja italul,
s e vérben kedvet és erőt.
Azért jámborul kérjük őt:
Add italodat, Bacchus úr,
melytől az ember nem busul,
s áldd máskor is e hegytetőt!
s úgy akkor is, meg máskor is,
bár must csurran föl vagy bor-íz
amint a hébért szürcsöli
nyáron, vagy őszi hamar estén
komoly tanulsággal teli
megy haza az igaz keresztény.