Ó milyen lélekitta selymet
emléktől sűrü-balzsamost
kell lelkem ablakodra most
szavak szögével megszögelned
feszessen hogy világ viharja
fel ne kaphassa s oly sürűen
hogy ami benn van, védje hűen
s ami kívül van eltakarja.
Selymem, selymem, lehetne selymem
magamból szőve mint bogár
de hol a szó, - mert tépni kár
szögnek, tépetlen megszögelnem
s mégis szorítva, hol a szó
kemény mint régi stoikusnak
szavai s mint beteg bucsusnak
bízó imája, puha, jó?