Jön az este; mit hoz az este?
»Tejet, álmot, gyönge leánykát...«
Már a fáradt dajka, a Nap,
a jó kerítéslécek árnyát
a puha fűben
egymás mellé fekteti szépen.
Igy készül a világ az éjre:
hever az árny, állnak a lécek,
mint túl a gatyás jegenyék,
őrnek, e nagy, marcona, délceg
strázsa-legények:
hogy elrémüljenek a Rémek.
A szél, mely úgy tépte a felhőt,
akár egy ideges kisasszony
selyemkendőjét: most eláll,
mint zene, ha nincs ki huzasson.
Tán már alusznak
az angyalok, akiknek húzna.
S te mért lázadsz az Este ellen
- ki hisz kegyelmes és hatalmas -
s félsz, mint piros-szemű, ravasz
hipnotizőrtől, hogy elaltat?
Lesed a holdat?
És remegsz, hogy mit hoz a Holnap?
Kérdjed inkább, mit hoz az Este?
- »Tejet, álmot, gyönge leánykát«... -
s hagyd érni mit érlel az Éj
hagyd nőni a bűvös palántát:
a Bűvész sípja
zeng már, és fátyla leborítva.
Halld, halld, szivem, micsoda kórus.
S az égen is tejek csobognak.
Oly nyugtalan ma a világ:
de a nagy Varázsok nyugodtak.
Húnyd szemed, húnyjad:
mire kinyitod, itt az Új Nap!