Eső utáni fény, különös fény, mit játszol
oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?
Utcákon, utcámon, utcákon, édes:
szeretem a mi szomorú, szeretem ami fényes.
Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!
S innen az emeletről - pici tókat, ingókat, elfutókat,
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.
Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat
engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
mint a felhőt és tócsát, amit senkise gyászol...
Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!
... Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény...