Nehéz szólni annak akiben
csak utálat, semmi emberibb
csak rossz emlék s súlyos szégyen ül.
Ember-voltom szégyenelni kell
magyar-voltom szégyenelni kell.
Mondtam: Ember vagyok! és e szóért
kitagadott őrült nemzetem.
Mondtam: magyar vagyok! és e szóért
megvetettek legjobb társaim.
Szerény voltam és a nevem: koldus!
büszke voltam, s a nevem: irígy!
Akinek vétettem, gyűlöl engem
akivel jót tettem, gyűlöl engem.
Mindenkinek adósa vagyok.
Életem unt posvány, abban lelkem
ingadozó és hazug lidércfény.
Csaltam, és nem tudtam csalni sem.
Rossz igazmondó és rossz csaló,
belül aljas, kívül hencegő
piszkos napok, férgek rágtak el.
Szemem nyálka, szavaim köpések.
Ki az aki hinne még nekem?
Ki az aki nézne még reám?
Én utálok, engemet utálnak
és ez a vers, ez is csak utálat
csak utálat és szennyes hazugság.