Valami tüzet, Istenem, a földnek
robbanó kalpaga alatt, a vulkán
alatt, hol a lávák velője forr:
ilyesvalami tüzet bennem, élni,
még és még élni, s fogytomig remélni
buggyant ez a bor.
Még nem vagyok vén, Istenem, a dallal
győzi még ajkam, izmom győz a súlyon,
szívem a másodpercet győzi még:
mint öreg gőzgép, törten és veszélyben,
de mindig egy erőben és erélyben,
míg nem jön a vég.
Rajta hát, kancsók, csókok és kevélység
végső tornái, lánggá buggyanó bor
velőmből, vér, melynek a neve: dal!
Vén a világ ma, bölcsek már az ifjak:
csak én vagyok, hogy álmodozva vivjak,
botló fiatal!