Hát ujra Karácsony elé
harangozom a szíveinket!
Tavaly, tavaly, emlékszel-é?
tavaly a Sors vetélt ki minket,
a Sors, a vén harangozó
s mint két harangnak nyelve, lengett
a láb, a vér, a szív, a szó,
a kéz, e lengő, bús ütő,
s a hír, e szakadós huzó,
s a csápos szem, s a vak tüdő,
mely levegő után liheg
és vár, mint hegyen téli tő.
Óh puszta tőkék, bús szivek!
Valami filozófiának,
vad újnak, vagy nyűtt réginek,
jó tán ez is, öröm vagy bánat;
de inkább vallás kell nekem.
Az évek árapálya támad
a régi lankás hegyeken.
Jer! Isten úr vetélt ki minket.
Óh jer, hitetlen gyermekem!
vigyük hozzá örömeinket!
Ma újra Karácsony elé
harangozom a szíveinket.