Rég elmaradt a fény, a körut;
a villanyos a sötétbe fut.
Ó, Istenem, megint egyedül:
az ég, a föld megint megürül.
A villanyos az éjbe szalad:
kék villanások a sín alatt.
Ó, távoli villany, száz régi est! -
rideg hátad mögött, Budapest!
Örömvölgy-utca, örömtelen:
szeszgyár, kis korcsma, köz-szerelem.
Kültelki házak udvarai,
hol nappal a korcs kintorna rí,
s hol az éjben, kéjben, szenvedőn
nyögi párzó macska a háztetőn,
jaj, gyermekhangon, az Állati Lét
kitettje, iszonyu kényszerét.
Sivítva surran az éji sinpár
fölött a kocsink s fordulva himbál
a Ganz-gyár únott falainál
hirtelenebbül a nappalinál.
A gyár, a Ganz-gyár, ó Mária!
s a pesti lapos Kálvária!
A gyár tetején nagy éjjeli nap rak
tüzet vörös-izzón, nagy kerek ablak.
Leszállni, haza, az éjszakán -
ó, régi éjek! régi magány!
Ó, hol van a könyv, lekötni a lelkem?
Vagy hol van az álom, oldani engem?
Hol van a Múzsa, holt szeretőm?
Félek egyedül már, mint temetőn,
vagy mint aki egy halottal aludna -
Ó, kocsira! vissza! fénybe! körutra!