Ó gondok, gondok, holnapok!
egy gondtalan mát hol kapok?
Szőnyeg-puhába betegen
búni hiába szigetem:
szivem verését halk ölén
csak annál jobban hallom én.
S nem hágy e belül ágyuzó
nyugodni tikkadt ágyuszó.
Rég mélyről únott hangja bánt
előbb sülyedt harang gyanánt:
de zord kohóba sülyedett
és a harangból ágyu lett.
S tép, tép e belül ágyuzó
lelkembe tikkadt ágyuszó.
Kifelé csupa sánc, perem:
befelé lelkem meztelen.
Fájón mezítlen, mint beteg
zománca-vesztett fogideg.
Úristen, ami itt hibás,
ki lesz eltömni Messiás?
Jámbor halászt, hiszem, lehet:
hanem ki vált meg engemet?
Adj Uram, kinek mit szeret:
az éhezőnek kenyeret,
s szomjazónak hűs italt,
a fiatalnak fiatalt,
adj az öregnek szép időt:
hadd üldögéljen ház előtt,
adj, Uram, néki friss erőt -
de nékem adj már pihenőt!