Jár a szél, jár az év örökké tűnik mint óriási rostán. A múltak neve: soha többé. A jövő neve: mindig eztán.
Most farsang. Berta, Margit, Ágnes leng könnyű gázban, lenge tüllben - s a föld, ez óriási mágnes tétlen kering a langyos űrben.
Tétlen kering és hordja hátán vidám Bertát, Margitot, Ágnest, s lassan hálózza át a Sátán ezt a rabtartó szörnyű mágnest.
Sátán hálója semmi volna, az ördög bácsi jó barátunk: de fáj örök körünk unalma, jaj, hogy e körből ki se látunk.
Jaj, hogy e kör szabván örökre, világ vetése, nem aratni! világ virága, nem gyümölcsre hullik az ördögöt mulatni.
Mulatni, bár kacaghatatlan kínunkon, mely perc néki s álom mulatni e haladhatatlan szünetlen úton, szörnyü záron.
Ó boldogok, kik régen éltek és boldogok, kik rég meghaltak, akik nem tudtak és reméltek, akik hittek s csalódva csaltak,
akik hittek, de nem a mennynek, hittek a földnek, földi útnak: kik hitték, hogy nem körbemennek, s mert egyre mennek, tova jutnak.
Boldogok ők, miként a rab, ki nem tudja még, hogy háza börtön, nem tudva, hogy itt kell maradni, utaztak az égbe a földön.
Volt, volt a föld az ég vasútja, szállván az űrbe tova vélük, most csak forgó malom az útja s tapossuk, mint lovak a szérűt.
Ezen az únott régi pályán e csüggesztő, hitetlen hittel, bamba tűréssel, mint a bárány hányszor robotlunk még mi itt el?
Haladva és haladhatatlan megállhatatlan, alhatatlan maradva és maradhatatlan, és telhetetlen, halhatatlan?
Cookies on Poetry Cove