A mezőn egy ember hever
és ez nem olyan víg mező
amilyen azelőtt szokott
lenni, és máshol, a mező:
mert itt füstöt evett a fü
úgyhogy a nyugvást kereső
még kormosabb lesz tőle, bár
ugyis ép elég kormos ő.
A mezőn egy ember hever;
de ez nem olyan víg legény
amilyet máskor visz vigabb
mezőkre melegebb idény,
mert ősz van és talán azért
hagyta el a várost szegény
hogy föllógassa élete
rongyát az első fa göcsén.
Ugy hever a sáros fü közt,
kormos fü közt, hogy látni, már
nem bánná, nőne rajta át
a fü, és ő is lenne sár
s gázolná a kormot bele
minden láb ami arra jár:
egy kissé több vagy kevesebb
a szennyből, mindegy volna már!
A mezőn egy ember hever...
Testvér, milyen jó lenne ma
melléd feküdni és veled
sírni, hogy minden ily csunya!
Óh bár fordulna ki a Föld,
alólunk, s mint a rossz anya,
lökne el, hogy vak életünk
az üres égbe hullana!