Egyszerü megint a versem - de mi ez a fáradt egyszerüség?
Nem fiatal madár szárnyverésének egyszerüsége, nem fiatal szív
dobogásának egyszerüsége már - hanem bágyadtan primitív
mint öregek gyermekes mozdulata - mert nincsen gyönyörüség
számomra már, csak a kevésben - mert elborított a Sok,
rámszakadt hirtelen, mint elbűvölt várban titkos befolyás
zápora százfelől - s megbénított az idegen varázs
hálója - mert idegen nekem a gonosz városok
levegője amelyben élek, és mint gonosz erdőben farkasok
tünnek elém az arcok az utcán, és rémít az élet ezer zaja,
mint egy betegség - mert minden zaj tályog és csúf nyavalya
a Csöndnek testén - mind legalább, mely nemcsak egyforma mintát susog
s zenél bele a Csönd szövetébe - mind legalább, mely nem annyira egy
a Csönddel, mint tücskök zaja őszi este - mint záporok
verése nyugodt és lágy földeken - vagy a hab ha zajog
tengerek messze síkjain - szél ha zúg - csillag ha megy
titkos zenével az égi pályán - ó, ha lankatag énekemet
ilyen egyszerüségre hangolhatnám, hogy, ha egy drága barát
meghallgatná egy este, nem tudná, szavakat hall-e, vagy a saját
szívét dobogni, vagy a szférák zenéjét, vagy engemet.