Mi eddig rajtad kedves volt nekem, a barna báj, a nemes különösség, maguk méltók, hogy borzongásba kössék nyugalomra úgysem hajló idegem.
Törésig roppanékony íveken már érintésre zeng az, néha lő is, mert húr is, bizony, nyíl is, bizony, ő is. - Pattanj le róla, újabb énekem:
egy tintafoltról. Ének illeti e tintafoltot. Áldott ez, s a nő is, ki magában bármily izgató erő is, egy folt az arcát uj csábbal lepi.
Bár minden mozdulatod ünnepi, és bár vonásid váltásához értesz: uj vonás mellé uj szín is kell, édes: az maga szemem’ már meg sem lepi.
De most: egyszerre tündérváltozás! Simúlva állad bársony lejtejéhez minő fekete felhőtörmelék ez? Csöpp felhő - s az ég egész boltja más,
e bűvös, barna, bársony boltozás: minden ivének voltam ismerője - s most csöpp felhő - s uj fénnyel ragyog tőle még kettős napja is! - csodás! - csodás! -
Áldom a Véletlen könnyű kezét! Mire müvészet soha rá nem jőne, ő festé ilyen újra ‘s ingerlőre uj arcod fény- és árny- és színmezét.
Legjobb festőnek vallom őt ezért, ki ílyen csodás pettyet s íly merészet (selyemre) gyors ecsettel hevenyészett - áldom a Mester Véletlen kezét!
E körén ködlő, végén véknyelő koromkarikából folyamos igézet teremtéséhez (hogy ily mű-egész lett) mi eszközt használt a bölcs Keverő?
azaz (hogy szavam légyen egyszerő - nem is értékeny tán e nyelvi-cifra -) mit irtál? Téged ritkán látni irva - mit irhattál? Nem vagy te írónő -
Mint bárki, bár intelligens leány, nem vagy, mint más valaki, kék harisnya (asztalodon disz-kötött Hölgyek-Titka, s az Uj-Időkből uj szám, egynehány.)
Te - vándor s barna -: rózsák közt cigány! mig szemeim mézaratásra mennek, bokrodnál agyam szépen megpihenhet. - Mit irhattál? Egy levelet talán.
Cookies on Poetry Cove