Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak! s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé? Nekem van rá jogom! ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már: én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! falak, omoljatok hangjaitól! gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem? ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben! Óh tiszta, éles trombita, zengj! ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség... nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék... nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér... nem hallgat a szél, míg él... Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom: Igazság! Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim! s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán - de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám? Van-e reményed abban?
a sötét utakban? Nem! - Csak a napban! mely éget a kövön és ragyog a patakban. Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja. De én azt mondom: dönt majd az erős Nap! Kitárom tiszta szavamat a Napra. Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább, zeng, nem a ti kezetekben, hanem a vízben, a hegyekben, Erdélyben, felvidéken,
az égen, s bennem! Én sohse mondtam: »Dönt majd az erőszak!« - most mondhatom: »Nem! Nem!«
Cookies on Poetry Cove