Iszonyú szörnyek hevernek utamon de majd csak megküzdöm velük már érzem ébredni magamban a kábult óriásokat. ...Lelkemben lassankint elfoglalt az önzés minden erődöt s legbensőbb szentélyére kitűzte sötét lobogóját.
Ő forgatta a Mindegy-buzogányt és gyönyörű derük közt keserűen tudott járni és keseríteni másokat; mióta lajhár éveken át csúf hályoga hangos szememre verődött, megnémult hangos szemem mint dob ha verőit s hártyakopogóját
gyászvatta és fátyol párnázza - csak tompán zengenek át a legfrissebb színek ütemei is - mit érdekel engem a szín? lombok sugarak görög romok, mit segít rajtam az idegen szépség? Danaida-lányok - mit érdekel engemet ez már?
Rímeket se fogok itt már csinálni - ne várd a rímeket olvasó Mit érdekel engem a rím már? vidéki csöndes alkonyatok ríme, se városi rím, gépkocsi-tülkölés ríme, jaj, mit segít rajtam? - kis csirkéknek tengerit szóró
falusi lányka, vagy messze kocsmából a hegedü-szóló, vagy városi villanyos hangja mely egyre csak falja meg ontja meg ontja a meleg emberi húst - már mindez az eleven nyüzsgés lelkemből kiesett
és lelkem üres hangszerláda, mely zenés lemeze híjján csak prózai csikorgásokat ad - legbensőbb várában az önzés ül, kloroformos betörő gyanánt, mert hogy tudta volna legyőzni másként lelkemnek óriásait,
mint kábulással?......Meddig fogtok heverni még? Mikor kel ki vak szemhéjaitok nehéz gubójából az isteni Látás fájdalmasan? Mikor veritek szét a Lomhaság szörnyeit melyek elfekszik minden kapuimat
élettelen homokzsákok gyanánt? Ó keljetek, mert bénább vagyok én a bénánál, s vakabb a vaknál, ki legalább illatáról érzi a rózsát, hűséről a lombot, s az egész világot a láthatatlan szeretetről.
Cookies on Poetry Cove