Atlantisz

Búvár leszek én, kaucsukból gyártva ruhám, süvegem úgy nézek a két kaucsukba szegett karikás üvegen bukdosva botor léptekkel a sűrü nehéz víz alatt és nézem a hajladozó suhanó sima kúsza halat

a kicsit, a fürgét s a nagy halat, a kicsi néma vadászát virágszerü állatok áloméletü nyíladozását a piros koráll eleven hegyeit, virágszigetét a rettenetes fejlábu polyp Medúza-tekintetét

száz szép halavány színt kéken a víz remegő üvegén át és látok egy elsüllyedt várost, félig leomolva, némát, egy holt mesevárost kéken a víz remegő üvegén át. Hintázik a habban nagy fala - mind csupa márvány.

Csikosra, sikosra moházva bekente a vízi szivárvány. Hab rongyaivá rezgése miatt szétpikkelyeződik a színe kikorhadt rég minden kapuja. - Belépek egy helyen. Ime. Egy nagy terem - babylóniai. Még szobrok, oszlopok állnak

és függönyöknek aranyrudai (holt kincs a gyenge buvárnak). Márvány, meg arany, meg drágakövek (vagy élő vizi virágok?) de bibort s ami volt más drága szövet, a víz sava rég kirágott. Még aranyváza a trónnak áll, de már faülése kikorhadt.

Csönd van, csak az ablakokon suhan be néma komor had mint nagy madarak, tányérhalak, az oszlopok erdejében olajos lomhán keringenek, szobrot kikerülve szépen. S a szobor mögött lámpám besütöm a sötétlő néma zugolyba:

porló halom emberi csont van ott, ahová a víz sodorta. Halott világ! Csak a víz eleven és szerte rezgeti selymét ruházva a halott köveket s a csontok kriptai termét. Másutt a halál magára veszi a föld süket öltönyét

itt áttetsző üngben mulatoz, követve a víz ütemét. Játszik selyem kék fodraival és táncol ős ütemére szerpentin táncosnő gyanánt az óceáni zenére. Azután lámpám a szoborra sütöm: hamit kinézhetek abból

egy Aphrodité Anadüomené, amint kikel éppen a habból. Azóta hej megint lemerült s nem látja ember a pőrét halak dörlőznek combjai közt és víz simogatja a bőrét nedves haját fősülgeti még mint rég a régi mesében

s örökre fürdik meztelenül a zord Óceán vizében. Csak én vagyok itt aki emberi még és lelke se, teste se márvány, nehéz a víz és nincs levegő: bukdosva fulladok árván. Csak nem szakadt el a gumicső? vagy a láncnak csigavonója?

Hé emberek! ne hagyjatok itt! fel! a levegőre! hajóra!