Óh micsoda reggel! Szemem semmit se lát
a négyszögü ablak szürke tábláin át.
Ólomlemezekkel
vannak beszögezve; s azt hiszem, talán itt
csak vidám kedélyed világa világít -
óh micsoda reggel!
Jó így lakni, édes, magoson, magoson
mikor ragyog a kék, tavaszon, tavaszon
s mint sziget az égben,
horgonyzó léghajó szőnyeges lakásunk
és kívülről csupán egy-egy fecskét látunk
suhanni a kékben.
De még jobb, de még jobb - mikor nincs más világ,
csupán az emberé, s szemünk fecskét se lát -
ilyen szürke télen,
mikor nincs más világ, csupán az emberé,
akkor még jobb, édes, ki se látni belé
s lenn tudni azt mélyen.
Ez a mi nagy próbánk: kínjait érezni
s köztük ős, szent, vidám magvakat őrizni
- simítsd hozzám orcád! -
Látod, hősen, tisztán, s boldogan maradtunk,
előttünk köd, mögöttünk köd, és alattunk
egy elsüllyedt ország.